Megtévesztő közlemények visszavonására szólítja fel az Artisjust a CloudCasting

A CloudCasting Kft. a mai napon jogi úton szólítja fel az Artisjus Egyesületet, hogy a vállalatot lejárató közleményeit távolítsa el a honlapjáról. A háttérzenei szolgáltatásokat nyújtó cég ellenkező esetben – szerződött partnerei bevonásával – pertársaságot alapít és kártérítési pert indít a jogkezelő szervezet ellen.

 

Az Artisjus Egyesület már több ízben, a CloudCasting jó hírnevét sértő és megtévesztő módon informálta a vállalat partnereit és a nyilvánosságot. A CloudCasting és az Artisjus Egyesület közötti jogvita tétje, hogy a többi európai országhoz hasonlóan Magyarországon is lemondhatnak-e a szerzők a kollektív jogkezelésről, és egy vendéglő vagy fitneszstúdió itthon is eldöntheti-e majd, hogy – teljesen jogszerűen –, de az Artisjus díjszabásánál jóval kedvezőbb áron szolgáltat minőségi zenét.

A CloudCasting magyar menedzsment által vezetett nemzetközi cégcsoport, amely – egyéb digitális szolgáltatások mellett – éttermek, szórakozóhelyek, bevásárlóközpontok számára szolgáltat háttérzenéket Európa több országában. A szolgáltatás lényege, hogy a CloudCasting által kínált internetes alapú zenei katalógusokból igényes, de kedvezőbb költségű zeneszámokat válogathatnak az ügyfelek. Ezek az alkotások nem esnek a kollektív jogkezelés hatálya alá, mert a zeneművek jogtulajdonosai nem kívánnak igénybe venni olyan közvetítő szervezeteket, mint az Artisjus és annak külföldi megfelelői. A CloudCasting Magyarországon is szeretné elindítani ezt a szolgáltatást, hiszen ez előnyös a kis üzletek tulajdonosainak, mert kedvezőbb a díjszabása, valamint előnyös a jogtulajdonosoknak (a szerzőknek, előadóknak és a kiadóknak) is, mert közvetlenül, kiszámítható módon kapnak biztos pénzt. Magyarországon azonban a kollektív jogkezelő, az Artisjus ellenállása miatt a CloudCasting eddig hiába indította el a szolgáltatást, ügyfeleivel együtt ismételten monopol akadályokba ütközik.

 

A CloudCasting az elmúlt évben jóhiszeműen teljesítette az Artisjus minden jogi kikötését, de a kollektív jogkezelő az utolsó pillanatban újabb kifogással állt elő. A jogkezelő azt állítja, hogy a jogtulajdonos – az Artisjus kérésére amerikai közjegyzői hitelesítés és állami bélyegzővel igazolt – nyilatkozata ellenére, „nem látta bizonyítottnak”, hogy valóban a jogtulajdonos tette a nyilatkozatot. Megjegyzendő, hogy a világ vezető zenei vállalata által tulajdonolt zenei katalógusról van szó, és a vállalat aláírásra jogosult pénzügyi igazgatója nyilatkozta a fenti módon hitelesített írásban, hogy lemondanak az Artisjus kollektív jogkezeléséről Magyarországon.

 

Ez az eljárás páratlan Európában és az Egyesült Államokban is. Sehol egyetlen jogkezelő egyesület sem akadályozta meg, hogy azok, akik lemondtak a kollektív jogkezelésről, szabadon dönthessenek műveikről. Mivel a katalógus soha nem szerepelt az Artisjus adatbázisában, a katalógusban szereplő amerikai szerzők és előadók soha egyetlen fillért sem kaptak a magyar Artisjustól. Többek között ezért is döntött a zenetulajdonos a CloudCasting rendszerének kipróbálása mellett. Az Artisjus kérésére megkapta az Egyesült Államokból a lemondó nyilatkozatokkal együtt összesen több, mint 40 kiló, évtizedekre visszanyúló dokumentációt, de az időhúzó, halogató taktikával a magyar jogkezelőnél ezt követően sem hagytak fel.

 

Az Artisjus legutóbbi közleményében és a CloudCasting ügyfeleinek írott leveleiben azt írja, hogy a CloudCastingnak nincsen joga az adott zenei katalógust forgalmazni. Az említett zenei cégcsoport európai jogászának levelére hivatkoznak, mely szerint a cégnek jelenleg nincs megállapodása a CloudCastinggal. Ez az állítás a valós tények hamis színben való feltüntetése, hiszen a CloudCasting ugyanezen cégcsoport amerikai elnökének személyes, írásos megbízásával hozta Magyarországra a szolgáltatást. Arról sem tájékoztatja az érintetteket az Artisjus, hogy elutasító hozzáállásával valójában megkérdőjelezi nemcsak az amerikai zeneóriás jogosultságát a zeneművekre, hanem a vállalat több vezetőjének, elnökének, elnökhelyettesének, pénzügyi igazgatójának, sőt ugyanannak az európai jogászának a szavahihetőségét is, akinek jelenleg éppen a levelére hivatkozik.

 

A CloudCasting ma azért nem kínálja a katalógust újabb partnereknek, mert az Artisjus kirekesztő, időhúzó magatartása miatti jogvita nem halasztó hatályú, így fennáll az Artisjus „feltételezem, hogy hazudsz amíg be nem bizonyítod az ellenkezőjét” alapelve. Ennek felszámolásáig nem érvényesíthető az amerikai szerzők egyértelmű akarata, amely szerint nem kívánják, hogy az Artisjus képviselje jogaikat.

 

A CloudCasting megelégelte az Artisjus megtévesztő magatartását. Dr. Holló Dóra, a BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda helyettes vezetője, a CloudCasting képviseletében elmondta: „Az Artisjus magatartása nemcsak rontja a CloudCasting jó hírnevét, de közvetlen anyagi kárt okoz a vállalatnak, ügyfeleinek és a zeneművek jogos tulajdonosának egyaránt. Ezért felszólítja a jogkezelő egyesületet, hogy hagyjon fel a megtévesztő, a CloudCasting partnereinek címzett levelek megküldésével és a megtévesztő közleményeket távolítsa el honlapjáról.”

 

Kővári Tibor, a CloudCasting ügyvezetője a cég és partnerei nevében egyúttal arra is választ vár, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal, valamint számos európai uniós tagállammal szemben Magyarországon miért nem lehet monopol akadályozás nélkül lemondani a kollektív jogkezelésről. “Miért fizet többet egy budapesti étterem a háttérzenéért, mint egy uniós társa, és az Artisjus által büszkén hangoztatott, hatékony magyar jogdíjbegyűjtés ellenére miért kapnak mégis kevesebb jogdíjat a magyar művészek, mint uniós társaik?”

 

További információ:

Oláh Nóra

CloudCasting Kft.

06-70-452-7026

[email protected]

 

Budapest, 2013. július 22.

Sajtóközlemény

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a CloudCasting Kft. ezúton (is)kívánja cáfolni az Artisjus 2013. június 6-i közleményét, melyet az Egyesület a honlapján is közétett. Az CloudCasting megbízását az idézett Universal Music Publishing Nemzetközi Jogi és Üzleti Ügyek igazgatójának főnőke, maga a Universal Music Publishing Production Elnöke adta át a CloudCasting-nak és az Artisjusnak is személyesen 2012 május 7-én, Budapesten.

 attention lab

A CloudCasting Kft. álláspontja ennek alapján továbbra is az, hogy 2012-ben megkapta a felhatalmazást (a levél eredeti verziója letölthető itt) közvetlenül az adott zenei katalógus amerikai jogtulajdonosától, amely alapján jogosulttá vált a katalógus magyarországi képviseletére.

 

A jogtulajdonos a katalógust a Jogvédő Egyesület által végzett közös jogkezelés hatálya alól 2012. szeptember 28-án cégünk közreműködésével kiléptette. A kiléptetés a szerzői jogi törvény sorainak megfelelően, az Artisjus konzultációjával történt meg.

 

Ennek ellenére közel 3 hónapos vizsgálódást követően, semmilyen köztes visszajelzést nem adva, mindössze 7 munkanappal a hatályba lépést megelőzően (közte karácsony és szilveszter) az Artisjus úgy foglalt állást, hogy nem állapítható meg egyértelműen, hogy a kiléptetett szerzemények a Universal tulajdonában vannak. Tette ezt annak ellenére, hogy a Universal több vezetője – közöttük az Artisjus által idézett Jackie Alway is írásban, közjegyző előtt hitelesített nyilatkozatban jelentette ki, hogy teljeskörű jogtulajdonosa az érintett zeneműveknek. (Ezzel az Artisjus – szemben a CloudCasting álláspontjával – megkérdőjelezte a Universal vezetőségének írásos nyilatkozatait). A jogosultságot ráadásul az Artisjus amerikai “testvérszervezetei”, azaz az ottani közös jogkezelők is megerősítették, ugyancsak írásban (letölthető itt).

 

A CloudCasting minden törvényes eszközt igénybe vesz, hogy ügyfelei valamint saját eljárása jogszerűségének és védelmének érvényt szerezzen jogi és nyilvános fórumokon egyaránt.

Kérdésekről felhatalmazott jogintézmény dönthessen

Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a CloudCasting Kft. nem ért egyet az Artisjus közleményével, melyet 2013. április 30-án az Egyesület honlapján is közétett. Véleményünk szerint amennyiben két piaci szereplőnek egy adott kérdésről más az álláspontja, a jogszerűséget egyik fél sem hivatott eldönteni, hanem csak az arra felhatalmazott jogintézmény.

 

A CloudCasting Kft. álláspontja továbbra is az, hogy 2012-ben megkapta a felhatalmazást közvetlenül az adott zenei katalógus amerikai jogtulajdonosától amely alapján, jogosulttá vált a katalógus magyarországi képviseletére. A jogtulajdonos a katalógust a Jogvédő egyesület által végzett közös jogkezelés hatálya alól 2012. szeptember 28-án cégünk közreműködésével kiléptette. A kiléptetés a szerzői jogi törvény sorainak megfelelően, az Artisjus konzultációjával történt meg.

 

Az Artisjus és a CloudCasting Kft. között jelenleg fennálló probléma alapkérdése az, hogy a jogtulajdonos rendelkezik-e az érintett zeneállomány tulajdonával, azaz jogosult-e kiléptetni a zeneszerzeményeket a kollektív jogkezelés alól. A CloudCasting birtokában van azon írásos dokumentumoknak, melyekben mind a jogulajdonos vállalat vezetői, mind az (USA) jogkezelői megerősítik ezt a jogosultságot. A magyar jogvédő egyesület ezek ellenére vitatja ezt és kísérli megakadályozni olyan szerzemények közvetlen jogkezelését, amelyek valójában soha nem is tartoztak az Egyesület által képviselt zenei állományához.

 

Az Artisjus közleményében hivatkozik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának tett beadványunkra született állásfoglalására, mely szerint – a Jogvédő egyesület olvasatában – az Artisjus eljárása jogszerű volt, így felügyeleti eljárás megindításának nincs jogi alapja.

 

Valójában ez az állásfoglalás annyit állapít meg, hogy az Artisjus a Hivatal szerint magyar jogszabályt nem sértett meg. Ugyanez az állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy az Egyesült Államok-béli jogkezelő szervezetek értesítették az Artisjust arról, hogy a kérdéses zenei katalógus zeneszámainak jogtulajdonosa kiléptette műveiket a közös jogkezelés hatálya alól és a A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának válaszában az is szerepel, hogy az Artisjus az előírt határidőben, 2012. szeptember 28-án megkapta a jogtulajdonos kiléptetési beadványát. Mivel az Artisjus az elutasító szándékát a kiléptetés beadását követően 79 nap elteltével indoklás nélkül hozta a CloudCasting Kft. tudomására (a jogtulajdonos számára még ennél is később), így a hatályba lépésig akkor hátralévő mindössze 7 munkanap (közötte Karácsony, Szilveszter) miatt a jogtulajdonos erre már érdemben 2013 január 1 előtt reagálni nem tudott.

 

Szemben az Artisjus állításával, mely szerint „a Hivatal megállapította, hogy az Artisjus a kilépési nyilatkozatok vizsgálata és elutasítása során mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el” a Hivatal azt írja le, hogy az Artisjus és a CloudCasting Kft. között a tiltakozással kapcsolatos jogvita elbírálása nem tartozik a lefolytatott panaszeljáráshoz.

 

Az Artisjus és a CloudCasting Kft. között fennálló véleménykülönbség miatt jogi állásfoglalására kell a továbbiakban hagyatkoznunk. Amíg a jogi procedúra lezajlik, cégünk fenntartja korábbi álláspontját. Eszerint a katalógus jogos tulajdonosa – és a CloudCasting Kft. törvényesen jár el az érintett kérdésekben. A CloudCasting Kft. ezt üzleti partnerei mellett kiállva képviselni fogja azon eljárások során is, amelyet a Jogvédő egyesület esetleg indítani fog a partnerekkel szemben.

A CloudCasting nincs egyedül – Merre tart a jogkezelés

A Universal Music Publishing visszavonja a digitális jogokat az USA kollektív licenszrendszeréből.

 

Universal MusicAz Egyesült Államok kiadói szektora eltávolodni látszik a digitális kollektív licenszek rendszerétől, miután a Universal Music Publishing bejelentette, követi a Sony/ATV/EMI példáját és a jövőben közvetlenül szerződnek a streaming szolgáltatásokkal.

 

Mióta egy évtizede megkötötték az első megállapodásokat, a zenei jogok tulajdonosai területenként eltérő módon licenszelték a reklámok által támogatott és előfizetéses digitális zenei szolgáltatásokat. Túlnyomórészt azonban elmondható, hogy a dalok szerzői jogainak tulajdonosai, vagyis a zeneműkiadók, elsősorban jogkezelő szervezetek által kötött átfogó licenszmegállapodásokon keresztül licenszelték ezeket a szolgáltatásokat.

 

A hangfelvételek szerzői jogainak tulajdonosai, vagyis a lemezkiadók, viszont általában vagy közvetlenül, vagy disztribútorokon vagy aggregátorokon kereszül licenszeltek a jogkezelő szervezetek helyett (bár néhány nyilvános előadási jogkezelő szervezet kiad licenszeket a Pandorához hasonló “interaktív rádiókra”).

 

Néhány piacon azonban bizonyos előadói jogokat közvetlenül licenszeltek a digitális szolgáltatásoknak, és úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban is ebbe az irányba igyekszenek majd elmozdulni, főként a nagyobb jogtulajdonosok, akik általában többet nyerhetnek
a közvetlen megállapodásokon, mivel méretüknél fogva kedvezőbb feltételeket tudnak kialkudni.

 

Az EMI Music Publising Egyesült Államokban működő ága volt az első zeneműkiadó az USA-ban, aki visszavonta bizonyos jogait a digitális formátumú kollektív licenszrendszerből, és nemrégiben a Sony/ATV – amely most már természetesen az EMI zeneműkiadói ágának is tulajdonosa – is hasonló lépéseket tett, legszembetűnőbben azzal, hogy közvetlenül szerződött a Pandorával. A legtöbb elemző szerint a Sony így nagyobb részesedésre számíthat a streaming vállalat által fizetett jogdíjakból.

 

Most pedig, mint a Billboard írja, a Universal Music Publishing értesítette az Egyesült Államok két legnagyobb jogkezelő cégét – az ASCAP-ot és a BMI-t – hogy a jövőben nem tart igényt közvetítői szerepükre a digitális megállapodások megkötésénél. A változás még ebben az évben hatályba lép.

 

A Universal zeneműkiadójának vezetője, Zach Horowitz azt mondta a Billboard-nak: “Úgy véljük, a dalszerzők megfelelő kompenzációjának biztosítása érdekében a legjobban akkor járunk el, ha közvetlenül szerződünk ezekkel a szolgáltatókkal. Ezért az elmúlt év végén értesítettük az ASCAP-ot és a BMI-t, hogy amint lehetséges, visszavonjuk a digitális jogokat
az általunk kezelt katalógusokból. Az ASCAP esetében ez 2013. július 1-től érvényes. A BMI-vel még tárgyalunk a hatályba lépés időpontjáról.”

 

Nem tisztázott, hogy a másik nagy zeneműkiadó, a Warner/Chappell is hasonló lépéseket tervez-e, azonban a közvélekedés szerint a BMG Chrysalis, az egyik nagy független zeneműkiadó, több közvetlen megállapodást tervez a digitális működtetőkkel. Az sem
derült még ki, hogy bármelyik vállalat is visszalép-e az Egyesült Államokon kívüli kollektív licenszrendszerből.

 

Az elmúlt években élénk vita zajlott arról, hogy a jogtulajdonosok kollektíven licenszeljenek- e a digitális szolgáltatásoknak, mint ahogyan azt teszik a rádiókkal, turnépromóciós irodákkal és más nyilvános előadási formákkal.

 

Noha a nagy jogtulajdonosok valószínűleg leginkább azért preferálják a közvetlen megállapodásokat, mert nagyobb jogdíjbevételt és előlegeket érhetnek el (ugyanis fenyegtőzhetnek azzal, hogy “hát csak próbáld meg a mi katalógusunk nélkül elindítani a szolgáltatást”), a közvetlen megállapodásoknak egyéb előnyei is vannak: a lemezkiadók és a művészek megvétózhatnak bizonyos dalokat, a területeken átívelő licenszek elvileg könnyebben tárgyalhatóak (néhány európai kivételtől eltekintve a legtöbb jogkezelő szervezet csak a hazai piacon ad ki licenszet), és a jogtulajdonosok bárhol a világon megkerülhetik azokat a jogkezelő szervezeteket, amelyek alkalmatlanok vagy korruptak (vagy mindkettő).

 

Noha a kollektív licenszek előnye, hogy egy digitális üzemeltetőnek minden területen csak két-három megállapodásra van szüksége gyakorlatilag minden zene licenszeléséhez, az, hogy nem kell óriási előlegeket fizetni azt jelenti, hogy az innovatív de tőkeszegény feltörekvő cégek nem esnek el automatikusan a piactól. Továbbá, feltételezve hogy a jogkezelők pontosan és igazságosan osztják el a jogdíjakat (ami, valljuk be, nem minden esetben igaz), a rendszer igazságosabb a kisebb jogtulajdonosok számára – az lesz a sikeresebb, aki olyan zenét szerez vagy ad ki, amit sokat játszanak, nem pedig az, aki jobb előleget vagy lejátszási díjat tudott előre kialkudni.

Az eredeti cikk olvasásához kérem klikkeljen ide

Közlemény az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2013. Február 7-én, a honlapján közzétett nyilatkozatával kapcsolatosan

Az Artisjus a 2013. január 1-jén kezdődő időszakra nézve is fenntartja a CloudCasting Kft. által nyújtott gépi (in-store) zeneszolgáltatással kapcsolatos álláspontját. Az Artisjus a CloudCasting Kft-vel folytatott megbeszéléseket lezárta, az Artisjus és a CloudCasting között megállapodás nem jött létre, és ez irányba tárgyalások azóta sem folynak.

 

A CloudCasting jogi álláspontja szerint a Jogtulajdonos eleget tett a zenei katalógus kiléptetésére vonatkozó az Artisjus által hivatkozott magyar jogszabályi és az Artisjus által írásban kikötött feltételeknek, és az Artisjus a kiléptetést törvényellenesen utasította el. Az Artisjus a megbeszéléseket egyoldalúan, a CloudCasting együttműködése ellenére zárta le, mert nem érdeke az ügyben megállapodást kötni. Az ügyfelek visszajelzése alapján az Artisjus hatóságként lép fel, pedig nem az. Jogkezelő egyesület, mely jelen cselekményével a saját, nem pedig a jogosult érdekeit képviseli.

 

A CloudCasting Kft. által hivatkozott érveket és kilépési nyilatkozatokat az Artisjus megvizsgálta, azok a magyar jogszabályoknak nem felelnek meg, így a CloudCasting által benyújtott kilépéseket az Artisjus nem fogadta el. Erről az érintettek jogosultakat megfelelően tájékoztattuk.

 

A CloudCasting és a Jogtulajdonos (közjegyző előtti írásos) tényeket közölt, nem érvekre hivatkozott. A Jogtulajdonos 2012-ben úgy döntött, hogy az adott zenei katalógusával nem kíván az Artisjus közös jogkezelésének alanya maradni. E döntését a törvény lehetővé teszi, az Artisjus azonban válogatott módon próbálja ezt megakadályozni. Közleményekkel, a CloudCasting tevékenységének minősítésével, a vitatott jogdíjak folytatólagos kiszámlázásával igyekszik érdekeit akár kényszerítve is érvényesíteni. A Jogtulajdonos részletesen beszámolt a CloudCastingnak arról, hogy milyen kommunikációval, mire hivatkozva “nem fogadja el” az Artisjus a kiléptetést. Ennek alapján a CloudCasting vitatja, hogy a kilépési nyilatkozatok nem feleltek volna meg a hivatkozott jogszabályoknak. A CloudCasting megtette a szükséges lépést, hogy a törvényben biztosított kiléptetésnek érvényt szerezzen.

 

Mindezek alapján az Artisjus a jogdíjigényt a CloudCasting Kft. által kínált és telepített háttérzene-szolgáltatás tekintetében 2013-ban is fenntartja.

 

Az Artisjus fenti nyilatkozata elárulja, hogy nincsen tisztában a CloudCasting szolgáltatásaival. A Jogtulajdonos tájékoztatása alapján fenntartott álláspontja szerint jogellenesen a kollektív jogkezelés hatálya alatt tartott zenei tartalmon kívül a CloudCasting igény esetén kínál a kollektív jogkezelés hatálya alá eső zenei tartalmat is (és maga kötelezi szerződésesen ezen ügyfeleit a jogdíjak megfizetésére az Artisjus felé). Azaz választási lehetőséget biztosít.

 

Az Artisjusnak történő jogdíjfizetés esetén a zenei világrepertoár továbbra is felhasználható nyilvános (háttér) zenei előadás céljára.

 

A kiléptetett katalógus után az Artisjus által továbbra is fenntartott jogdíjigénye miatt a kollektíven fizetett jogdíjak azonban nem jutnak el a jogosulthoz.

Közlemény az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület december 16-án, a honlapján közzétett nyilatkozatával kapcsolatosan.

Korábbi közleményünk megerősítéseként, a 2012 szeptember 28-án beadott nyilatkozatával a Universal Music Publishing, – a CloudCasting Kft. közreműködésével – az irányadó magyar jogszabály, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által előírt, valamint az Artiisjus által írásban tételesen összefoglalt formai és tartalmi követelményeknek határidőre eleget téve, 2013. január 1-i hatallyal kiléptette a tulajdonában álló, úgy nevezett Ear Candy zenei katalógust, a kollektív jogkezelés alól.

 

Az Artisjus 2012. december 15-én, a beaadást követő 78 nap elteltével, indoklás nélkül küldött email-ben tájékoztatást a CloudCasting-nak jogdíjigénye folytatólagos fenntartásáról . Az elektronikus levél közli továbbá, hogy a vizsgálat eredményéről részletesen, adatokkal tájékoztatta a Universal-t.

 

A CloudCasting ezen közleményében az alábbiakról tájékoztatja ügyfeleit és a kedves olvasókat:

  • A nevezett zenei katalógus, a tulajdonos Universal írásos nyilatkozatával, a magyar törvényi előírások szerint, ki lett vonva az Artisjus kollektív jogkezelése alól. Ezért azzal kapcsolatban az Artisjus jogdíjigényének fenntartása 2013. január 1-től nem jogszerű.
  • Az Artisjus által tételes pontokban felsorolt, a CloudCasting számára közvetlenül is megküldött feltétel-rendszernek eleget téve, a zenei katalógus kiléptetését követően, arra vonatkozóan az Artisjus szerzői jogi illetékessének meg kellett szünnie a jogszabály szerint. Így jelen állásfoglalása egyesületi közlemény.
  • A meghatalmazás hiányában fenntartott jogdíjigény jogsértő, a CloudCasting szerint helytelen és indokolatlan ha valaki más tujaldonáért jogdíjat követel, beszed és nem a jogtulajdonosnak fizeti meg a szellemi terméke utáni járandóságot.
  • Szemben az Artisjus közlésével, a Universal jelzése szerint sem a Universal Music Publishing Inc. elnöke, sem pedig a vállalat európai vezető jogtanácsosa nem kapott semmilyen tájékoztatást 2012. december 16-ig az Artisjus hivatkozott állásfoglalásáról.
  • A törvényesség, igazságosság és teljes transzparencia védelme érdekében a CloudCasting készen áll álláspontja és indokai nyilvános fórumon történő megosztására, valamint ügyfelei-, az általa sugárzott zenei tartalom tulajdonosa- és saját érdekvédelmére.

 

A CloudCasting által forgalmazott zenei katalógus közvetlen jogkezelése során a ténylegesen felhasznált zene jogtulajdonosa kapja a jogdíjat, nem egy mintavételezéssel meghatározott jogtulajdonosi csoport.

 

A CloudCasting partnere, a Universal Music Publishing Inc. kifejezett szándéka, hogy magyar zeneművekkel bővítse a közvetlen jogkezelésben részesített zenei katalógusát. Az érdeklődő zenei partnerek jelentkezését várjuk a CloudCasting Kft-nél.

Közlemény az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület október 17-én, a honlapján közzétett nyilatkozatával kapcsolatosan.

A 2012-es év tekintetében a CloudCasting Kft. – az “irányadó magyar jogszabály, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény” által előírt, eredendően a világ összes zeneművére jogigényt formáló hazai jogkezelési szabályok korlátait (kiléptetési kötelem a közös jogkezelés alól) tudomásul véve – együttműködően lépett fel az Artisjus által minden zeneműre fenntartott jogdíj-igényt illetően.

 

Ügyfelei helyett, saját maga kezdte el befizetni a jogdíjakat az Artisjusnak. A befizetéseket az Artisjus számlák kiadásával befogadta, és írásban jelezte a CloudCasting Kft-nek hajlandóságát háromoldalú (Artisjus-Ügyfél-CloudCasting) szerződések megkötésére, amely ezen befizetések számviteli elszámolását hivatott elősegíteni és dokumentálni.

 

2012. október 17-én telefonon és elektronikus levélben közölte az Artisjus cégünkkel, hogy megszakítja velünk a tárgyalásokat, és mégsem kívánja megkötni a háromoldalú szerződéseket.

 

A kollektív jogkezelés idejére, a fenti döntés ellenére a CloudCasting változatlanul helytáll a jogdíjakért ügyfelei helyett, és folytatja azok befizetését.

 

A korábbi közleményünkben leírtak továbbra is fennállnak azzal kiegészítéssel, hogy azóta a CloudCasting által képviselt zenei katalógus, a Universal Music Publishing, Inc. közvetlen jogkezelésű repertoárjának kiléptetési dokumentációja a törvényes határidőre benyújtásra került az Artisjushoz, hogy 2013. január 1-jei hatállyal a katalógust kiléptessük a kollektív jogkezelés alól.

2012.július 31.-én az Artisjus Jogvédő Iroda honlapján közzétett közleményre reagálva az alábbi közleményt adjuk.

A CloudCasting Kft. a Universal Publishing Production Music (“Universal Music”) kizárólagos és 100%-os tulajdonában lévő közvetlen jogkezelésű zenei katalógus, az “Ear Candy” forgalmazója Magyarországon.

A katalógus jogilag rendezett, mert az ajánlott Ear Candy zenei repertoár teljes egészében a Universal Music tulajdonát képezi, így a szerző jogok mellett a szomszédos jogok (előadói és másolási) is a Universal kezében vannak.

Az Ear Candy nem képezi vagy képezte az Artisjus által képviselt “világrepertoár” részét, melyről a jogvédő iroda megfelelő tájékoztatást kapott a Universal-tól és a CloudCastingtól is. A Universal Publishing Production Music amerikai elnöke, Mr.

Gary Gross úr személyesen utazott Budapestre Los Angelesből, hogy az Európában máshol már működő szolgáltatás bevezetéséről tájékoztassa a hazai jogkezelő egyesületet, az Artisjust.

Kővári Tibor a Cloud Casting Kft ügyvezető igazgatója személyesen is jelen volt azon a találkozón, amelyen az elnök, mint a katalógus jogtulajdonosának képviselője tájékoztatta Dr. Szinger András urat, az Artisjus főigazgatóját, hogy az Ear Candy katalógus kapcsán nem igénylik a kollektív jogkezelést, melyet ezután írásban is megerősített.

Kiegészítésként, az amerikai eredetű zenei szerzemények jogkezelésével az Artisjust megbízó amerikai ASCAP és BMI jogvédő szervezetek szintén megerősítettek, hogy a Universal, mint jogtulajdonos közvetlen jogkezelésre jogosult akár személyesen, akár megbízott partneren keresztül eljárni. Ezt a megbízást Magyarországon kizárólag a CloudCasting Kft. (Angliában a CloudCasting LLP, az USA-ban a CloudCasting Corporation) kapta.

Az Ear Candy zenei katalógus tulajdonjoga egyértelműen tisztázott, és a jogtulajdonos Universal Music, és az Artisjus társszervezetei (ASCAP és BMI) kifejezett kérésük szerint nem tartanak igényt az Artisjus közreműködésére. A kollektív jogkezelés nem monopol jog! A jogtulajdonos egyértelmű akaratának akadályozása ellentétes a jogkezelő egyesületek azon mandátumával, mely a tagok képviseletére ad nekik meghatalmazást. A Universal Music tagja az Artisjusnak. A nevezett repertoár után beszedett jogdíjat az Artisjus saját elmondása szerint (!) nem tudja a jogdíj-felosztásban a Universal Music számára visszajuttatni, ezért a felhasznált szellemi tulajdonért járó jogdíj a kollektív jogkezelésében NEM a jogos tulajdonoshoz kerül.

A hatályban levő szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény lehetőséget biztosít a jogtulajdonosok számára, hogy a kollektív jogkezelés alól kilépjenek. A kiléptetés szabályokhoz kötött, melyek ellenében az Artisjus egy olyan katalógus kiléptetését szorgalmazza, amely soha be sem lett léptetve a közös, kollektív jogkezelésbe.

A jogtulajdonos Universal, törvényes úton, akár jogi eszközökkel is hajlandó érvényesíteni akaratát a szabad, közvetlen jogdíjkezelés érdekében.

Ezt a helyzetet kezeli a Universal és a CloudCasting közvetlen jogkezeléses megállapodása, hatékony, gyors és teljesen transzparens megoldással.